Színes lakótelepi kultúra, görög módra

Görögök a József Attila lakótelepen
Görögök a József Attila lakótelepen

Lakótelepről ritkán mondható el, hogy kulturális életét egy kisebbség már a megépítése óta színesíti. A József Attila-lakótelep azonban sok más mellett ebben is különleges, ezzel is kitűnik a többi közül. A görög kisebbség nyomaiba eredtünk a lakótelepen.

A görög kisebbség jelenlététre sok minden utal a lakótelepen sétálva. Ezek közül talán a legszembetűnőbb a Magyarországi Görögök Kulturális Intézete. A régi Pest-Buda mozi helyén álló épületet 2009-ben vásárolta meg a görög önkormányzat azzal a nem titkolt céllal, hogy eltüntesse a lakótelep egyik fekete foltját, és a helyén egy görög kulturális központot alakítson ki. Az épületben és előtte gyakran, például most május 1-jén is összegyűlnek a görögök. Énekelnek, táncolnak, beszélgetnek, jól érezik magukat és amellett, hogy színesítik az itt lakók életét, sokaknak példát mutatnak összetartásból is.

m
A Görög Kulturális Intézet / Fotó: Theohardis Antonios/

Nem messze a görögök kulturális intézetétől, a Dési Huber utca másik oldalán található egy görög „gyroszos”. A Vasilis Gyros névre hallgató helyen a sok különlegesség mellett görög sört, Mythos-t is ihatunk. De ha ez még nem lenne elég, a lakótelepen minden hónap második szombatján görög táncházat is rendeznek, a József Attila Lakótelepi Közösségi Házban. Mint már említettem a görög kisebbség már a lakótelep építésének első szakaszában is nagy számban költözött be az itt található lakásokba. Ennek köszönhetően volt két ház is, ahol csak görögök éltek. A Börzsöny utca hat és nyolc szám alatt található két téglaházat ma már természetesen nem kizárólag görögök lakják, azonban ha megnézzük kapucsengőt, még ma is sok görög névvel találkozhatunk.

ma
Börzsöny utca 8. /Fotó: Theoharidis Antonios/

A görögök az otthoni polgárháborús helyzet miatt az 1940-es évek végén és az 50-es évek elején több hullámban érkeztek az országba, az ekkor Magyarországon tartózkodó görögök számát 7 és 9 ezer főre becsülik a kutatók. A görögök közül a legtöbben a fővárosban laktak és laknak a mai napig. Budapesten a legtöbben a volt Dohánygyár területén kaptak lakhatási lehetőséget, de sokan költöztek a lakótelepünkre az újonnan felépült házakba is. A népszámlálási adatok szerint Magyarországon 2001-ben 2509 fő vallotta görög nemzetiségűnek magát. Tehát számuk országosan, és így a lakótelepünkön is jócskán lecsökkent napjainkra. A lakótelepünkön a mai napig sok házban élnek görög nemzetiségűek, és nemcsak itt élnek, hanem aktívan részt is vesznek a lakótelep különböző rendezvényein mindannyiunk örömére, görög módra.